persecuted útjai
"Everybody Hurts" (R.E.M.)

 

                                                                                                                                                        Kovács Áron: Szürke kép III.

Anyám magánya lassú kín, megtört                 
szívére telepszik, némán megtapad
Anyám magánya csendes, akár a
meggyfa alatti elárvult kerti pad

Anyám régóta készül - innen el -
zokogva-sírva harcol énvelem
Ahogy fogom kezét, marasztalom,
értem, elmenni mégsem engedem

Anyám magánya hajdan beszédes
volt: sárga, rózsaszínű, néha kék
Anyám magányát lefesthetném, de
félek, akkor sem, úgy sem értenék

Anyám magányát, bármennyire is
szeretném, feloldani nem tudom
Anyám régóta készül - innen el -
Értem, elmenni mégsem hagyom.  

 

 

 

                                                 

                                                                                                                                                                                               Száműzött könnyek    

 

"Ők levetkőztek a sötétben, lefeküdtek és elaludtak, miközben te a ragyogásban sírtál és mérlegeltél." -Pilinszky János-

 Két, legfeljebb három lépés a fürdető-székig. Minden erőmmel tartom a derekát és a karját szorítva, de nem tud felegyenesedni. Térdei szinte már derékszögben az összecsuklás elkeseredett tervét fontolgatják, két lábfeje reménytelen szövetségben, de menni készek. Tízszeres ellenerővel küszködöm, tegnapelőtt én győztem, ma ők. Puhán puffan a szőnyegen. Hóna alá nyúlok - A fenekedet szorítsd össze, amikor felemeled!-emlékszem testvérem intelmeire, a derekam többször megroppant már, de most csak a célra össz pontosítok: legyen a széken minél előbb. Nem megy. Szemeiben semmi kijelzés, részvét, szomorúság, ami eligazítana, mégis, érezzük át együtt ezt a pillanatot. - Lásd, mivé lettél Számpor Anna, hol van a te tavalyi erőd és hited? Azon gondolkodom, tán a padlószőnyegen mosdatom meg, lesz, ami lesz, fürdeni kell...Valamit elereszt, renyhe izmok közeléből árad a szag felém. Néhány percig otthagyom a földön, szobámba sietek, nem, nem sírok, most ezt nem szabad. Ülnék az imához, de a béke azonnal itt van, mintsem kérnem kellene. Első próbálkozásra fönt van a széken. Magamhoz ölelem hófehér fejét, amely hajaszínével már-már egybeolvad és hatalmas puszit nyomok a lehajló kobakra. Elsírja magát. Mosom haját lágyan, megnyugtat a finom illat, megnyugtat az áprilisi nap meleg érintése hátamon, a cserépkályha duruzsoló melege. Alaposan lecsutakolom mindenütt, aztán amíg az ágyát húzom, arra gondolok, milyen egyszerű dolgokban leledzik a boldogság. A fürdetőszéken ráadom a hálóinget és egy világoskék pulóvert, ne fázzon. Megkönnyebbült pillantásában én is megfürdök: a helyére került, itt van, végre, biztonságban...

 

Milliárd kicsi sejtből egy

 

Elmegy fáradt bolygók kapuján át
harmatszivárvány égi lován
könnyedén, puhán, kiröppen az
időből, mert megszületett: milliárd


kicsi sejtből egy. Nevenincs lomha
test ernyedt, bús Élet odaadással.
Már tövistelen. Már nem is ragyog.
Már készítik az ezüstszálból szőtt

utolsó hordágyát az örző angyalok
Kurta nap eltelik, vagy lehet, kettő
Félek, nem telik be az esztendő és
elmegy fáradt bolygók égi kapuján

át harmatszivárvány égi lován
könnyedén, puhán, kiröppen az
időből, amiben oly sokat szenvedett
milliárd kicsi sejtből egy és én félek