Linkajánló

Kékestető

 

Futottunk mint az eszelősek.
Neki a hegynek, neki a völgynek.
Nem a csúcs és nem a mély,
maga a futás volt a cél.
Hogy az együtt az, ami tovaszöktet,
aztán nem láttuk egymást soha többet.

Az a kék (nem az ég ), nem a
lecsatolni-minek is- szárnyak,
tomboltak az erek, a hormonok,
vádlimban lüktet még az a pár nap.
Nevettünk, mint az eszelősek.
Mint akik egyszer. Aztán soha többet.

 

Élethétfő

Holnap meghal Apa.
Kedd lesz, szeptember huszonharmadika
és a meteorológia napos, meleg időt ígér.
Hazafelé tartok, hitem, bizalmam égig ér.
Ekkor Eschenbach Györgyi utánam kiált:
- Úgy hallottam, ma meghalt az apád.'
(Persze a hangjában nem lesz semmi
érzés, részvét, vagy irgalom)
Holnap meghal az Isten is ott, a kőhídon.

Sírnék, de sírni majd csak holnap lehet,
ma még vigyázok rá, ápolom; súlyos beteg.

Holnap Anya zokogva söpri a nagyszobát,
töri a fejét, miből vesz magának gyászruhát.
Harminchat éves, én a jövő hónapban leszek
kilenc. Érkezik sok rokon, nagy a zsivaj,
holnaptól nem szólok többé már senkihez.

 

De lila

 

Tizennyolc éves múltam, te majdnem
kétszer annyi, a hajad hosszabb volt,
mint az enyém. Szerelemről sosem
beszéltünk, az erőd kellett, elvettem
hát, könnyedén. Másnap lila fésűként
lobogtak a platánok, vad böjti szél
kócolta, cibálta lombjukat. Aztán a
csend, feszített csend honolt a tájon,
erőm elhagyott, elveszett, hajad újra
kinőtt, bősz hullámokat kavar időnként

a fákon.

 

                                                                Szajkó

 

A fény útját követtem. Színes
tollazatára ült. Terpeszkedő
tunyasága rabul ejtett.
Kőkerítés betoncsúcsán
égkékbe falazott királyság.

És felötlött bennem rigóim
kifosztott fészkének emléke.
Hosszan néztük egymást.
Nem mozdult, hessegető
mozdulataimról tudomást
sem vett.

Lassan formáltam a
betűket torkomban szavakká:
Gyönyörű vagy. - Zavart
sérelmem megfért a csendben.

-Gyönyörű szép. - A bizalom
szemek kontaktusában épül.
Mennem kellett, a hátamban
éreztem tekintetét.
Sajnálom - suttogott a szeme, -
-sajnálom a rigóidat.

 

Megint hamlet

 

El is vethetném
minden 
fosszíliaérvemet
amely egy kérdésen
belül indukál
értelmezhetetlen
feszültségeket.

 

 

Szabadesés

 

A gép alacsonyan süvített
el a Montmartre felett,
s a fiatal kötéltáncosnő
megingott a magasban,
egy utolsó, reménytelen
mozdulattal kitárta karjait.
Lassan hullt alá, akár az
őszi levél, vagy mint akit
fordított gravitációs csoda
tart ég és föld között.
Szinte hangtalan zuhant.
Rémült tekintetével a
költőnek odasúgta még, ki
a tömegben döbbenten állt:
?Írj nekem könnyű, szép halált!? 

 

 

Mellékhatások

 

Ötvenkétszer hét nap lapoz
gyanakvást néma
intelemmel
békét ígér
könnyű ébredést
lelkes
munkába kezd
fakuló árnyakat rak
odébb, akik a számok
szabályai szerint
megdolgoztak
kudarcaikért
Ötvenkétszer hét esélyt
gyógyszerként
folyik a csapvíz
tablettád
rendszeres
ütemezéssel veszed
Tuvudsz ivígy évélnivi?
Felüla-felül a buszra
émelygés
hányinger
fejfájás
Rovossz kövözévérzevet

 

Kardiológiai kérdés

 

Hívod szívdobbanásomat
Tudod: nálam már az is
Szerelem
ha látom, hogy felkel a Nap
végigpásztáz keletre néző
szobámon, majd
délután anyám ágyához érve
fáradtan mosolyog
a hófehér műanyag
ágytálon.

 

Imhol' vagyok

 

A hősök olykor úgy sírnak,
mint védtelen gyermekek,
fehérre gyalult, önkéntes
magányuk méz-sűrűségű
zugaiba belelátok
Mondatok súlyos kövei
közt eltalál ezeréves átok..

Istenem!

Maraton felé futottam
csipkefelhőd égő parazsa
alatt, tündérvilágod tüzes
teljitől hívságból elvakultan

Győztetek!
(Csak a hírt hozom; nem
voltam köztetek)

Hideg ujjpercek tapogatták
a hátam - belereszkettem,
közel negyven fokos lázban
verejtéket tajtékzott testem.

Elestem.

Lenyeltem minden keserűséget.

Hűségben keresendő
Szükségben elegendő
hitem tied.

Istenem: vigyed!

Fordított tenyered szigorát
alaposan kitanultam.
Az Életemért szeress
(nem baj, ha titokban)
Találj rám rejtekimben.

Imhol' vagyok.

 

Hófehér mirtuszom dobom

Mint jámbor eb, akinek tomporában
veszett róka hagyta zápfogát, s lesz
idegenné zavart szemében az egész
elvesztett világ,
dühödt kiáltás szorongat néha
legbelül, míg kint túláradt mosoly
szegletében varangyos béka ül...
És kimondanám, úgy szaggat benn,
annyira éget, hogy

Csesszétek meg, csesszétek meg
ezt a cseppfolyós, túlcsordult
hiteltelenné elszabott emberséget!

Mint tágra nyílt szívű, ártatlan
első áldozó, talpig fehérben állok
itt, nyelvem hegyén fennakad a szó
És kimondanám, de az oldalam
feszítik kitámasztott, éles kések

Csesszétek meg, csesszétek meg
azt a faragott oltárt, mi a gyűlölség
fegyverét rajzolta elétek!

Mint útszéli cafka, ki viszi a balhét
az árulások mögött, mindenki vesz
és mindenki árul, döntést hozva
kiárusított élet-sorsok fölött
És kioldanám és kimondanám: Itt
van hófehér mirtuszom, vigyétek!

Csesszétek meg, csesszétek meg
ezt az átkozott hűséget, mi
hazudni késztet!

Szemetekben pusztulásom

 

Szemetekben pusztulásom
felhők ezüstös csöndjébe
vágyom
még megtart ez a nyár, mint
pókerarcú járókelő
zsebéből cinkelt Royal flösst
varázsol elő...
még ringat a nád, tegnapi
ígéret, majd Holnap érkezem
Idegenként, aki hazatévedt

Szemetekben pusztulásom
felhők ezüstös csöndjébe
vágyom
időt múlatni égi bérceken
kék festékjét az éjnek
kioldanám tenyeremen

Szemetekben pusztulásom
erdők zöld-selyem hajában
űzött vadként várom az
elnémulást...
Királyok, ripacsok, mohó ebek:
Van két életem még; lőjetek!
Szemetekben pusztulásom
Mezők szelíd szelében elringat
virágom, harmatos szirmán
megpihenek...

Szemetekben pusztulásom
Jó anyám meleg ölébe vágyom
lennék rózsaszín arcú csecsemő
akinek farkasfoga sose nő

Szemetekben pusztulásom
felhők ezüstös csöndjébe vágyom
Dúdolna milliárd csillag
nyugalma bennem
Anyatejnél szelídebben...

 

 

 

Ahogyan ébredsz

 

A lényegig lecsupaszított reggelt
Veled. Bordák között a mozdulást
akarom, ahogy a nap küllője átlép
a sövényen és gyíkokat kerget a
tűzfalon.

A lényegig lekaszált csöndet, hol
nincs az utcán még jövés-menés
Fonott kosárban finom kalács
(mily giccses ez)
feszülten vár a legelső rezdülés

A lényegig felvillanyozott vágyat
borostád melegét hátamon
A tompa kattogás ritmusát
- a test káprázatáét - akarom
................................................

A 'közeledben' három folyós
határok nélkül sem kevesebb
Mégis szeretném a lényegig
lecsupaszított reggelt, Veled.

 

Elrajzolt evolúciós végelgyengülés

 

(Ne simogass) Szőröm befelé növesztem
nem nyáladzom össze kényes kézfejed
nem nyüszítem lábad elé bizalmam sem
elrajzolt fülekkel elrajzolt szemekkel
elrajzolt harapással főemlős ragadozó
valóm jóllehet itt bóklászik az idő
körvonalaiból kicsúszott díszletekben
bármit tehetek jót rosszat gyöngülnek
következményei rossz tető alatt
semmivé ázik matracom restelkedem
(Ne simogass)
takard be visszagörbült gerincoszlopom

 

Itt járt Vincze tanár úr

 

Itt verte szét dobjait Kőszegi
Itt sétált Pilinszky, Tandori
Itt zsidózott Kolompár Lajos
Itt döcög azóta is a villamos

Cserfes macskakő, valamit elárul
Itt járt Ő is, a Vincze tanár úr...
Mutatóujjára ezer szem fókuszált
Istenem, hogy szerettük a kémiát

Itt élt Mancika, ki egyszer eltévedt
Itt nem élt Attila harmincöt évet
Itt várt igaz szavakra Dömdödöm
Itt írta Márai: Elég volt, köszönöm

Cserfes macskakő, valamit elárul
Itt járt Ő is, a Vincze tanár úr...
Mutatóujjára ezer szem fókuszált
Istenem, hogy szerettük a kémiát

Itt álmodott Bence szép meséket
Itt kapott VV Anikó új mellet, kéket
(vagy sárgát, fehéret, kissé ciki, de
Kit érdekelnek plasztik Anikó mellei)

Cserfes macskakő, valamit elárul
Itt járt Ő is, a Vincze tanár úr...
Mutatóujjára ezer szem fókuszált
Istenem, hogy szerettük a kémiát

 

Játszd még Viszockij...

 

Mert kell, hogy érts
Nem kell, hogy érts
Az egyik kéz gyomlál
A másik híven ápol
Csenevész, mi bennem él: jó és szép
Tehetségem úgyis aprópénzre váltom

Kacag, vagy sír, múló látszat a porond
Színpad, vagy kínpad, egyre megy
külvárosi csibész - szupersztár bolond

Félsz, vagy élsz
Dörögsz, vagy ítélsz
A kocsma hangos
A szerelem langyos
A vodka....

 

Háromszor

 

A komp indult volna már Zebegénynél
de te apró kavicsokat kértél
A révész várt türelmesen, míg ezt
inkább azt felveszem és szobád
falán kötőanyagba zárt képeslapok
gyűltek csak egyre gyűltek sok-sok
éven át a folyami kavicsok
Bécs, az Opera előtti várakozás
üdvözölt, Krakkó, a hajnali buszvezető
köszönt és Berlin virágba borult
örömét tenyeremből nyitottad, Prága
forradalmi szelét tüdődbe beszívtad..

Kopott fotel, öledben Sören Kierkegaard
Ki tudja, Regina Olsen éppen merre járt
Most visszanéz, vért lát mindenütt
a kárpiton, az ablakon ( így mesélték)
agyvelőd sikolt a Feltámadás előtti napon
telefonban átkozott foglalt jelzés...

Háromszor hívtalak.
Oldalmenü
Naptár